Ma délután rendezték meg Gyulán az Országos Bajnokság harmadik, utolsó fordulóját, melyet a szlovén Aleksander Čonda nyert meg. Második helyen végzett Fekete Sándor, míg a dobogó harmadik fokára Magosi Norbert állhatott fel. A finálé negyedik helyezettje Benkő Roland volt. Remek, izgalmas versenyt láthatott a kilátogató publikum
A negyedik futamban történt egy borzalmas bukás. Wieczorek a rajtot követően élre állt, a startfélkör után Magosi és Čonda közrefogták és mind a ketten elmentek mellett, ettől valószínűleg a fiatal lengyel megijedhetett és motorja megingott, az egyenes közepén nekiment Magosi hátsó kerekének, majd a motorjának kormány és lábtartója megakadt a palánkban, ettől a versenyző megelőzte motorját és hatalmasat esett. A bukás után a mentővel korházba szállították kivizsgálásra. Szerencsére komolyabb sérülést nem találtak a 19 éves versenyzőnél, így hazaengedték.
A döntő futamban Fekete Sándor három és fél körön tartotta maga mögött a szlovén Čondát, aki remek manőverrel az utolsó kanyarban tudott csak az élre állni.
Fekete remek teljesítményének köszönhetően külön futamot vívott Tihanyi Sándorral a végső ezüstéremért, melyet egész versenyen mutatott gyorsaságának köszönhetően abszolvált.
Végeredmény:
1. Aleksander Čonda (SLO) (R,2,3,3) 7+3+1.hely
2. Fekete Sándor (3,3,3,3) 12+3+2.hely
3. Magosi Norbert (3,3,3,3) 12+2+3.hely
4. Benkő Roland (2,3,2,1) 8+2+4.hely
5. Tihanyi Sándor (2,2,1,2) 7+1
6. Grzegorz Bassara (POL) (2,2,1,1) 6+1
7. Milen Manev (BUL) (3,1,2,1) 7+0
8. Kovács Roland (1,1,1,2) 5+0
9. Żiga Kovačič (SLO) (1,1,2,0) 4
10. Bencze Zsolt (0,0,0,3) 3
11. Mateusz Wieczorek (POL) (1,Fd,N,N) 1
12. Balogh CSaba (R,0,0,R) 0
13. Bíró Attila (0)0
14. Géczy József(0) 0
Futamról-futamra:
I. Manev Tihanyi Kovačič Čonda(R)
II. Fekete Benkő Wieczorek Bencze
III. Magosi Bassara Kovács Balogh(R)
IV. Magosi Čonda Manev Wieczorek(Fd)
V. Benkő Bassara Kovačič Bencze
VI. Fekete Tihanyi Kovács Balogh
VII. Fekete Manev Bassara Balogh
VIII. Čonda Kovačič Kovács Bencze
IX. Magosi Benkő Tihanyi Bíró
X. Bencze Kovács Manev Géczy
XI Fekete Čonda Benkő Balogh(R)
XII. Magosi Tihanyi Bassara Kovačič(Fd)
XIII. Fekete Benkő Bassara Manev
XIV. Čonda Magosi Tihanyi Kovács
XV. Čonda Fekete Magosi Benkő
Külön-futam a második helyért: Fekete Tihanyi
A Magyar bajnok Magosi Norbert lett, második Fekete Sándor, haramdik helyen Tihanyi Sándor végzett.